2026. május
Az én utam
a kezdetek
Az anyaságig vezető út nem volt egyszerű, és veszteségektől mentes. Serdülőkorom óta furcsa, se veled, se nélküled kapcsolatom volt a ciklusommal: hol megjött, hol nem. Később, a húszas éveim elején, közel 8 éve PMOS-sel (poliendokrin metabolikus ovárium szindrómával – korábbi, ismertebb nevén PCOS-sel) diagnosztizáltak, amivel akkoriban nem igazán tudtam, mihez kezdjek. Mivel fájdalmaim nem voltak, a petefészkekben talált apró ciszták ellenére úgy éreztem, ráérek még ezzel foglalkozni.
Boldog párkapcsolatban teltek tovább az évek, és egyre jobban kezdett foglalkoztatni a közös jövőnk, valamint az egészségem. Elkezdtem mélyebben tájékozódni a női test működéséről, és ekkor vált világossá számomra, hogy a diagnózisom valójában egy igen összetett állapot, amely számos egyéb folyamat mellett erősen befolyásolja az anyagcserét és a hormonháztartást.
A hormonális rendszer nagyon kifinomult: ha egyetlen ponton felborul az egyensúly, kis túlzással mindent magával ránt.


2026. május
Az én utam
viharok és megérkezés
Amikor úgy éreztük kisbabát szeretnénk, nem készültünk fel arra, ami ránk várt. Sajnos át kellett élnünk két magzat elvesztésének fájdalmát, egy kémiai terhességet, majd a meddőségi klinikán kerestük a válaszokat. A vetélések és a bizonytalanság időszaka alatt éreztem leginkább, hogy meg akarom érteni a testem működését.
A kisfiúnk érkezése a legnagyobb csoda az életünkben, viszont a szülés utáni időszak teljesen új kérdéseket és gondolatokat hívott elő bennem a női egészséggel és az anyasággal kapcsolatban. Azért hoztam létre a MOMments oldalt, mert hiszem, hogy a nehezített indulást, a hormonális viharokat és az egyensúlykeresést nem kell egyedül, csendben végigjárnunk. Ebben a biztonságos térben a saját megéléseimet és felfedezéseimet osztom meg veled sorstársként, aki veled együtt tanul és figyel.
2026. május
Hol vagyok ma?
Közel öt hónap telt el a szülés óta, és a helyzet az, hogy a mindennapjaim messze nem tökéletesek. Nincs kőbe vésett, hibátlan diétám, nem mozgok minden egyes nap, és sokszor teljesen összevissza van minden – de igyekszem. Próbálok elnéző lenni magammal a kaotikusabb napokon, és közben mégis kitartani.
Görcsös tökéletesség helyett arra törekszem, hogy finoman támogassam a testemet.
A PMOS jelenleg is fennáll az életemben, és a petefészkeim továbbra is cisztásak. Pontosan ezért vagyok biztos benne, hogy most is fontos az odafigyelés. Ezt az egyensúlyozást tanulom most, nap mint nap, és erre hívlak téged is.
A MOMments egyszerűen csak egy biztonságos hely, ahol megállhatunk kis időre – mintha leülnénk egy (remélhetőleg még meleg) kávé mellé, hogy fejlődhessünk, őszintén és tabuk nélkül beszélgessünk a női egészségről, az anyaságról és arról, hogyan tanuljunk meg a nehezebb napokon is jól lenni a saját bőrünkben.


A MOMments filozófiája
Azért hoztam létre a MOMments oldalt, mert tudom, hogy a PMOS, a bélflóra kérdései és a szülés utáni regeneráció is sokszor ijesztő és magányos terep. Szeretném a saját tapasztalataimat és a női egészséggel kapcsolatos friss kutatásokat érhetően átadni neked azért, hogy jobban értsük a testünk jelzéseit és könnyebb legyen a szülés utáni újraindulás. Nem a tökéletességet hajszoljuk, hanem arra törekszünk, hogy a hektikusabb napokon is barátságban tudunk maradni önmagunkkal és jobban érezzük magunkat új, csodálatos szerepünkben: anyaként.